Ugrás a fő tartalomra
International Partnerships

„Európa együtt” kezdeményezések

Az „Európa együtt” kezdeményezések azoknak a kritikus jelentőségű akadályoknak az azonosítására és felszámolására irányulnak, amelyek egy adott országban vagy régióban útját állják a fejlődésnek, és amelyek elhárításához összehangolt és következetes erőfeszítésekre van szükség. Az „Európa együtt” égisze alatt megvalósuló összefogás áttörést jelentő eredményeket tud felmutatni ezeken a területeken.

Ezek a kezdeményezések jól szemléltetik a gyakorlatban, hogyan születnek az uniós prioritások alapján konkrét eredmények helyi szinten. 

Mit fed az „Európa együtt” elnevezés?

Az „Európa együtt” megközelítés azt jelenti, hogy egyesítjük erőinket annak érdekében, hogy közös külső tevékenységünk hatása meghaladja az általunk külön-külön, egyénileg elérhető eredmények összegét. Egymással együttműködve, erőforrásainkat és tudásunkat egyesítve hatékonyabban tudunk fellépni, és nagyobb hatást tudunk elérni.

Az „Európa együtt” megközelítés az Európai Unió, az uniós tagállamok – és a tagállamokban működő végrehajtó ügynökségek és állami fejlesztési bankok –, valamint az Európai Beruházási Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank összefogásán alapul.

Az „Európa együtt” eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy az EU és tagállamai összehangolt és átfogó intézkedéseket hozzanak a koronavírus-világjárványra és annak következményeire válaszul.

Az új megközelítés igen gyorsan meghatározó elemévé vált a Globális Európa eszköznek (az EU által a 2021–2027-es időszakban végzett nemzetközi együttműködés fő finanszírozási eszközének), valamint a Globális Európa programozási folyamatának. A megközelítésnek szerves részét képezi az „Európa együtt” kezdeményezések kidolgozása, amelyek az „Európa együtt” megközelítés emblematikus és kiemelten fontos elemei.

A kezdeményezések szempontjából alapvető fontosságú, hogy az EU és tagállamai javítsák együttműködésüket – ezt az uniós törekvést, mely napjainkra megújult és új erőre kapott, eredetileg a fejlesztéspolitikáról szóló 2017. évi európai konszenzus vázolta fel.

Úttörő megközelítés

Soha korábban nem fogtak össze a fejlesztés terén tevékeny legfontosabb európai szereplők ennyire összehangoltan és ekkora elkötelezettséggel annak érdekében, hogy egyesítsék erőforrásaikat és tudásukat. A kezdeményezések nagyságrendje is példa nélküli: világszerte több mint 150 „Európa együtt” kezdeményezés kidolgozása folyik (lásd az alábbi áttekintést).

Az „Európa együtt” kezdeményezések közös célkitűzések megvalósítását szolgálják a legmegfelelőbb – tagállami, több országra kiterjedő vagy regionális – szinten.

A kezdeményezések mindazon felek előtt nyitva állnak, akik részt vesznek az „Európa együtt” megközelítés alkalmazásában, és a rendelkezésre álló európai szakismeretek és erőforrások lehető legjobb kamatoztatása érdekében szívesen dolgoznak közös erővel az egyes kezdeményezések megtervezésén, finanszírozásán és végrehajtásán.

Ezek a kezdeményezések az eszközök, módszerek és partnerek (pl. civil társadalmi szervezetek és magánszektorbeli szereplők) lehető legjobb ötvözetét állítják a kívánt hatás elérésének szolgálatába.

Az „Európa együtt” kezdeményezések áttekintése

Az „Európa együtt” kezdeményezések megvalósítását és a partnerországokkal végzett közös programozás folyamatát külön eszköz, a kezdeményezés- és programozásfigyelő követi nyomon. 

Az eszköz mindegyik országra vonatkozóan információkat jelenít meg az ott útnak indított „Európa együtt” kezdeményezésekről és a közös programozási folyamatról. A kezdeményezés- és programozásfigyelő webhelyén más releváns információk is megtekinthetők, például dokumentumok és infografikák formájában. Az „Európa együtt” kezdeményezésekre vonatkozóan a webhely összesített információkat is közread régiók szerinti bontásban.

Legfrissebb hírek