Skip to main content
International Partnerships

Országok

Az EU a programozási folyamat során az egyes partnerországokkal és -régiókkal közösen határozza meg az együttműködés területeit és konkrét céljait. A partnerországokkal és régiókkal folytatott uniós együttműködés általános alapját többéves indikatív tervek vázolják fel. Az egyes országokban megvalósítandó programok végrehajtását éves cselekvési tervek határozzák meg. 

Szubszaharai Afrika

Afrikában a gazdasági, politikai, társadalmi, technológiai, éghajlati és környezeti változások, az egészségügyi válságok, valamint a változó biztonsági fenyegetések következtében új perspektívák és kihívások jelennek meg. Az Európai Unió stratégiai partnerség kialakítását szorgalmazza Afrikával, hogy közösen kezeljék a felmerülő kihívásokat, és együttes erővel dolgozzanak a közös prioritások és érdekek megvalósításán. 

További információk Afrika szubszaharai térségéről

Közel-Kelet, Ázsia és a Csendes-óceán térsége

Ez a régió rendkívül heterogén a természet- és társadalomföldrajzi sajátosságok, a gazdaság, a társadalmi fejlődés, a fejlettségi szintje és a demokrácia minősége szempontjából, és a legkevésbé fejlett országoktól a nagymértékben iparosodott országokig a teljes spektrumot magában foglalja. Mindazonáltal az uniós szerepvállalás és az összehangolt fellépés tekintetében léteznek olyan átfogó, azonos irányba mutató prioritások, amelyek lehetőséget kínálnak a hatás maximalizálására.

További információk Közel-Kelet, Ázsia és a Csendes-óceán térségéről

Az amerikai kontinens és a karib-tengeri térség

Az amerikai kontinenssel és a karib-tengeri térséggel kialakított partnerség központi jelentőségű az EU azon törekvése szempontjából, hogy Európa nagyobb súlyra tegyen szert a globális színtéren. Változatos térségről van szó, mely az EU stratégiai partnerei közül négyet (Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Brazília) és öt G20-tagországot foglal magában. Az Európai Unió együttműködése ezekkel a hasonló gondolkodású országokkal nagyon fontos geostratégiai szempontból – Európa, az amerikai kontinens és a karibi térség döntő befolyást gyakorolhat a koronavírus-világjárvány utáni világrend alakulására.

További információk az amerikai kontinensről és a karib-tengeri térségről

Tengerentúli országok és területek

A tengerentúli országok és területek és az Európai Unió közötti társulás arra irányul, hogy előmozdítsa a tengerentúli országok és területek gazdasági és társadalmi fejlődését, és szoros gazdasági kapcsolatokat hozzon létre közöttük és az EU egésze között. Alapjául a tengerentúli országok és területek, a velük különleges kapcsolatot ápoló tagállamok, valamint az Európai Unió közös célkitűzései, elvei és értékei szolgálnak.

További információk a tengerentúli országokról és területekről

Aruba

Bonaire

Curaçao

French Polynesia

French Southern and Antarctic Territories

Greenland

New Caledonia

Saba

Saint Barthélemy

Saint Pierre and Miquelon

Sint Eustatius

Sint Maarten

Wallis and Futuna